9. Fejezet

Drága olvasóim! Még magam sem értem, hogy miért késtem annyit ezzel a résszel. Nagyon röstellem és borzasztóan sajnálom is. Remélem viszont, hogy még mindig kíváncsiak vagytok Aurore történetére. Ha igen, akkor nem is húzom tovább a szót :) Jó olvasást! 

Álmomban kék színek kavarogtak körülöttem. Mintha egy hatalmas kék örvényben lettem volna. Mindenféle árnyalat szerepelt közöttük, némelyik kavargott, némelyik pedig lustán lebegett a levegőben. Kinyújtottam a kezem, hogy megérintsem az ujjaimmal a vibráló kavalkádot, de amint odanyúltam, váratlanul Jack arca jelent meg a kezem alatt. Jack mosolyogva lenézett rám.

-       Aurore! – hallottam a hangját. Furcsamód álmomban nem mozogtak az ajkai, de mégis tisztán értettem a szavait.

-       Aurore! – Sürgetőbb hangnemben mondta ki a nevem, és úgy éreztem, hogy közvetlenül a fülembe mondja ezt a szót. – Ez nem igaz. Felébredsz te valaha?

A mondathoz kíséretképpen valaki megrázta a vállamat is, ezért rögtön kinyitottam a szemem. Kiegyenesedtem az ülésben és értetlenül a mellettem guggoló fiúra pislogtam, akinek a keze a vállamon maradt, legutóbbi mozdulata emlékeként. Eszembe jutott az álmom, ezért összeráncoltam a szemöldököm. Jack nyilván azt hitte, hogy nem nézem jó szemmel, hogy a vállamat fogdossa, ezért gyorsan elkapta a kezét.

-       Hány óra van? – Kérdeztem körbenézve a buszon.

A járművön lekapcsolták a világítást, ezért már esti sötétség honolt. Kipillantottam az ablakon és tudatosult bennem, hogy bizony már beesteledett. Szinte mindenki aludt, azonban néhány ember arcát kékes fény világította meg és buzgón nyomkodták a telefonjaikat. Aha, szóval vannak itt még éjszakai baglyok.

-       Körülbelül félt tizenegy körül lehet. Dugóba kerültünk, ráadásul többször is megálltunk útközben. Elcsúsztunk egy kicsit – túrt bele a hajába Jack, miközben elnyomott egy ásítást.

-       Te miért nem alszol? – Pillantottam Jack helye felé, ahol Cameron mindkét ülést elfoglalva, édesdeden szunyókált.

Jack elmosolyodott. Felállt, azután lenézve rám, válaszolt:

-       Az előbb ébredtem fel. Sőt, Cam folyton rám dőlt, ezért inkább hagytam, hadd aludjon kényelmesen, én pedig felálltam. Ennyi – rontotta meg a vállát. – Egyébként hamarosan már ott leszünk annál a várnál, ahol lesz a kirándulás – jegyezte meg „mellékesen”.

Bólintottam, azután felemelkedtem az ülésből, hogy kinyújtózhassak egy kicsit. A busz hirtelen egy hatalmasat fékezett és a következő pillanatban már a földön találtam magam, a fölém tornyosuló Jackkel. Szerencsére nem esett rám teljesen, a fülem mellett a tenyerére támaszkodva tartotta magát. Miközben engem nézett, azt kezdtem megvitatni magamban, hogy hogy lehet valakinek ilyen csodálatosan kék szeme, mint Jacknek.

Mellettünk valaki megköszörülte a torkát. Jack sietve felállt és felsegített engem is. Cameron vigyorogva, leplezetlenül tudálékos arckifejezéssel és sokatmondó pillantással méregetett minket, én pedig éreztem, hogy az arcom egyre jobban lángvörösre gyúl. Lesütöttem a földre a tekintetem, remélve, hogy a hajam eltakarja az arcom. Viszont ezzel nem sokat segítettem magamon, ugyanis kínos csend lépett fel mindhármunk között. Ezért inkább visszaültem az ülésembe, és az út végéig ott is maradtam.

A busz egy hatalmas parkolóba hajtott be, ami egy vár előtt terült el. Az összes lámpát felkapcsolták és megkértek minket, hogy szálljunk le. Valahogy levonszoltam a cuccomat a járműről, és a parkolóban bevártam a kissé morcos tekintetű Lis-t. Mikor mellém ért elfojtott egy ásítást, azután tágra nyílt szemekkel bámult a semmibe, valószínűleg így akarta megakadályozni, hogy helyben elaludjon.

Tíz perc múlva a kirándulás összes résztvevője lekászálódott a buszról és mind várakozva néztünk a történelem tanárunkra, aki szemmel láthatólag fontos bejelentést akart tenni. A diákok mind fáradtak, álmosak és nyűgösek voltak, ezért a tanárok gyorsan le akarták tudni ezt az egészet.

-       Nos, most már ugye mindenki itt van… Igazából ezt nem pontosan így terveztük, de essünk túl rajta. Itt van ez a kalap, benne összegyűrt cetlik. Mindenki kihúz egyet, megnézi, és holnap pedig majd megtudjátok, hogy mi lesz a papíron található szöveg szerepe. Jó lenne, ha titokban tartanátok a kihúzott cetlik tartalmát, de ez annyira nem fontos dolog. Most pedig kérlek, húzzatok, csak szép sorban! - Mondta el a mondókáját a tanár, mi pedig párokban odavánszorogtunk a kalaphoz, és húztunk egy kis galacsint.

Amikor sorra kerültem és bedugtam a kezem a kalapba, az ujjaim rögtön rengeteg összegyűrt cetlibe ütköztek. Egy pillanatra átfutott az agyamon a kíváncsiság, hogy vajon milyen szavakat őrizhetnek. A kalap aljáról kirángattam egy kisebb galacsint és kihúztam. Kioldalaztam a sorból, és szétgöngyölítettem a papírgolyót.

Királylány – állt ferde betűkkel rajta. Értetlenül meredtem a szóra. A kirándulás témája valami szerepjáték-féleség lesz? Bele kell bújnunk az adott karakter bőrébe, vagy micsoda? Sok időm nem maradt ezen töprengeni, mert Lis karon ragadott és húzni kezdett a vár felé. Időközben ugyanis a diáksereg elindult az épülethez.

Hatalmas, kőből épült falakkal, bástyákkal volt körbevéve a várudvar, ahova legelőször értünk. Ott egy furcsa, szakállas emberrel találkoztunk, aki elmondta, hogy merre találhatjuk a hálószobákat. Lis már-már emberfeletti erővel rángatott maga után a folyosókon. Nem tudom, mit csinálnék nélküle, én biztos meg sem találnám a szobánkat sem. A falakra fáklyák voltak erősítve, a boltíves mennyezetű keskeny átjárón pedig minden lépésünk visszhangozva kongott. Hamarosan egy csigalépcsőhöz értünk, amiből egy kétágyas szoba nyílt. Plafontól-padlóig érő ablakokkal találtam szembe magam, amiket bíbor színű függönyök takartak el. Talpam alatt egy enyhén süppedős szőnyeg hevert. A háló két oldalán egy-egy szekrény helyezkedett el, egy fésülködő asztalka, és egy olyan ajtó, amit eddig még csak nem is vettem észre. Semmit sem szóltam, csak ledobtam a táskámat és ráültem az ágyamra. Végigsimítottam rajta és selyemből készült, lila ágyneműhuzatot éreztem a kezem alatt. Kicsit értetlenül, de csodálattal az arcomon meredtem az egész helyiségre. Jelenleg fogalmam sem volt, hogy mi ez a hely, egyáltalán mi célunk van a várban, vagy, hogy hogyan is kerülök ide. Hátradőltem az ágyon, és valami ruhaszerű dolgot éreztem a derekam alatt. Kihúztam magam alól és érdeklődve megforgattam a kezemben.

Csakúgy, mint az ágynemű, ez is selyemből volt szőve és finom csipke borította a szélét. Amint kihajtogattam, rájöttem, hogy ez egy elefántcsont fehér hálóing. Lis felé néztem, aki a másik ágyon már ruhástul aludt. Széthúztam az ablakon az egyik függönyt és kinéztem a most már csillagos égre. A látvány maga gyönyörű volt, ezer meg ezer csillag pislákolt a hollófekete égen.

 A szám elé emeltem a kezem, hogy elfojtsak egy ásítást. Gyorsan átöltöztem az újonnan talált hálóingembe és ellenőriztem magam a tükörben. Fekete hajamat és szememet erősen kiemelte a fehér hálóing, a világos bőrömről már nem is beszélve. Összegezve, úgy néztem ki, mint egy kísértet, vagy egy morcos sikítószellem. Az ujjaimmal átfésültem a hajam és megdörzsöltem a szemem. Kihalásztam a zacskómból a plüssmackómat és magamhoz ölelve azt, bebújtam az ágyba.

Leengedtem a baldachint és befészkelődtem a díszpárnák közé. Meglepően kényelmes volt az ágy, biztos voltam benne, hogy pár másodperc és elalszom. Azonban rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, de tudtam, hogy sajnos ezekre majd csak holnap kaphatok választ. Még utoljára felemeltem a fejemet, hogy újból megcsodálhassam a szobát, azután egy elégedett sóhajt hallatva elnyomott az édes álom.