Drága Olvasóim! Elnézést kérek a mindjárt 2 éves késés miatt.. Tegnap fellátogattam a blogra, és igen, láttam Dorothy kommentjét, ami miatt hatalmas bűntudat tört rám :D Szóval igen, ez a rész Dorothy érdeme, tudtán kívül :D <3 És igen, biztos tovább fogom írni az Azure-t. Nem tudom milyen gyakorisággal jönnek majd a részek, de újra megjött hozzá a kedvem, és.. :) Na de nem is húzom tovább az időt, jó olvasást! :D
- Szia - mosolygott rám Cameron, és végignézett rajtam. Emiatt kissé kellemetlenül éreztem magam, de amikor arcán feltűnt egy „Hűha!” kifejezés, valamiért mégis magabiztosabb lettem. Felajánlotta nekem a karját, mire vigyorogva pukkedliztem egyet, és belékaroltam.
- Szia - mosolygott rám Cameron, és végignézett rajtam. Emiatt kissé kellemetlenül éreztem magam, de amikor arcán feltűnt egy „Hűha!” kifejezés, valamiért mégis magabiztosabb lettem. Felajánlotta nekem a karját, mire vigyorogva pukkedliztem egyet, és belékaroltam.
- Szia –
köszöntem rá. – Te mit húztál? Királyt? Királyfit? Herceget?
Időközben leértünk a csigalépcsőn és kiértünk a folyosóra.
A nagy, bársonyfüggönyök el voltak húzva, így a nap megvilágította a
helyiséget. Nagyon tetszett a dekoráció, valóban úgy éreztem mintha ugrottam
volna egyet az időben.
Közben Cameron rám sandított.
- Királyfi.
De a szerepem szerint egy másik családból származom, és én vagyok a
férjjelölted – mondta, miközben tovább sétáltunk. Mivel a nagy, vörös szőnyeg
elnyelte a lépteinket és én nem tudtam hirtelen megszólalni, ezért csönd
telepedett ránk.
- Hogy
micsoda? – Böktem ki végül. – Férjjelölt?
Elvigyorodott és a szeme huncutul csillogni kezdett.
- Azt ne
mondd, hogy nem tetszene.
- Nem
játszottam még el a gondolattal, bevallom. Sőt, ez egy kényszerházasság lenne,
és mivel ezzel nem értek egyet, a válaszom nem. Nem tetszene – feleltem diplomatikusan.
Cameron megtorpant és megbántott arccal rám nézett.
- Aurore!
A lelkembe tiporsz – tette szívére a kezét, aztán csak elröhögte magát és újra
megindult. – Nem tudom nektek mondták-e, de ez nem csak egy játék. Inkább
szerepjátéknak mondanám. És, minden karakternek van egy célja, amit
teljesítenie kell, nekem pedig az, hogy elvegyelek feleségül. Ti nem
hallottatok erről?
- Hát…
nem – ráztam meg a fejem. – De én meg se kaptam az enyémet.
- Lehet,
hogy a tied később derül majd ki – vonta meg a vállait Cameron.
Nemsokára egy nagy lépcsősorhoz értünk, valószínűleg ez
lehetett a főlépcső. Egy hatalmas, boltíves, üvegablakokkal teli előcsarnokba
nyílt. A nap sugarai utat törtek maguknak és az egész terem hihetetlenül
világos volt. Akkor vettem észre, hogy elbambultam, amikor Cameron
megköszörülte a torkát.
- Mylady…
A kezét, ha szabad kérnem – nyújtotta az övét, mire bátortalanul odanyúltam és
összefontam az ujjainkat. A keze meleg volt és nagy,
biztonságot adva simult a kézfejemre.
Meg kell, hogy mondjam, hogy tetszett. Felé fordítottam a fejem, hogy jobban szemügyre vehessem az arcát. Barna haja a déli napsütésben világosbarnának tűnt és néhány helyen enyhén behullámosodott. A tarkójánál volt néhány egészen göndör tincs is. Ezek szerint igazából göndör? – Gondolkoztam. Szemöldöke éppen olyan dús volt, mint a haja, és az íve határozott tekintetet kölcsönzött neki. Szempillája hosszú volt és sötét színű. Legjobban a pillangó szárnyához tudtam volna hasonlítani, amikor pislogott. A szeme most egyenesen meredt előre, de a sarkában összefutottak a nevetőráncok. Most vajon mire gondolhat…?
Meg kell, hogy mondjam, hogy tetszett. Felé fordítottam a fejem, hogy jobban szemügyre vehessem az arcát. Barna haja a déli napsütésben világosbarnának tűnt és néhány helyen enyhén behullámosodott. A tarkójánál volt néhány egészen göndör tincs is. Ezek szerint igazából göndör? – Gondolkoztam. Szemöldöke éppen olyan dús volt, mint a haja, és az íve határozott tekintetet kölcsönzött neki. Szempillája hosszú volt és sötét színű. Legjobban a pillangó szárnyához tudtam volna hasonlítani, amikor pislogott. A szeme most egyenesen meredt előre, de a sarkában összefutottak a nevetőráncok. Most vajon mire gondolhat…?
- Aurore,
örülök hogy rám csorgatod a nyálad, de megtennéd hogy nem bámulnál? Kicsit
zavarba ejtő. Vagy már tetszik a házasság gondolata? – Szeme sarkából rám
pillantott, és ez a lusta mozdulat olyan elsöprően hatott rám, hogy zavartan le
kellett, hogy süssem a szemem. Sőt, már éreztem is, ahogy halovány pír kúszik
fel az arcomra.
Cameron váratlanul a kezemnél fogva közelebb rántott, és tenyerét a derekamra tette. Sokkal magasabb volt, mint én, ezért lehajolva tudta csak szemügyre venni az arcomat. Persze a mosolygást képtelen volt megállni. Szégyenlősen felpillantottam rá, és meglepődve láttam, hogy annak ellenére, hogy a szája mosolyog, a tekintete komoly maradt.
Cameron váratlanul a kezemnél fogva közelebb rántott, és tenyerét a derekamra tette. Sokkal magasabb volt, mint én, ezért lehajolva tudta csak szemügyre venni az arcomat. Persze a mosolygást képtelen volt megállni. Szégyenlősen felpillantottam rá, és meglepődve láttam, hogy annak ellenére, hogy a szája mosolyog, a tekintete komoly maradt.
- Nem
mondtam, pedig kellett volna. Gyönyörű vagy ebben a ruhában – fürkészett, majd pár
másodperc múlva váratlanul megszakította a szemkontaktust és ellépett mellőlem.
A kezét azonban továbbra is a derekamon pihentette,
miközben lementünk a lépcsőn, de egyszerűen nem tudtam megszabadulni attól a
bizsergető érzéstől, amit az érintése okozott.
Az ebédlőbe egy nagy, kétszárnyú ajtón át léptünk be, amit
két őr vigyázott. Elámultam mennyi apró részletre figyeltek a szervezők. Őrök,
dekoráció, fáklyák, ruhák… Mennyibe kerülhetett ez a sulinak?
A kérdésre már nem tudtam választ adni, ugyanis megpillantottam az
ebédlőasztalt. Egy hosszú, tányérokkal, poharakkal és evőeszközökkel megpakolt
mahagóniból készített darab volt, ránézésre akár 20-an is elfértek volna
mellette. Az asztalfő mögött egy nagy ablak volt beépítve, és csodálatos
panoráma nyílt egy tóra. A háttérben dombokat pillantottam meg, és egy
fenyőerdőt is.
Lis-ék is megérkeztek, bár jóval hangosabban, mint mi. Nem ismertem az ő párját, de egész jól kijöttek, és ennek örültem. Lis mosolyából azt szűrtem le, hogy nagyon jól érzi magát.
Még több pár érkezett az ebédlőbe. Néhány arcra emlékeztem, de voltak olyanok is, akik sehonnan sem ugrottak be.
Lis-ék is megérkeztek, bár jóval hangosabban, mint mi. Nem ismertem az ő párját, de egész jól kijöttek, és ennek örültem. Lis mosolyából azt szűrtem le, hogy nagyon jól érzi magát.
Még több pár érkezett az ebédlőbe. Néhány arcra emlékeztem, de voltak olyanok is, akik sehonnan sem ugrottak be.
- Utat
kérünk, kérjük engedjék be a király! – Harsogta az egyik őr, és egy alacsony,
szakállas emberke tört át a tömegen. Lis oldalba bökött, de már rájöttem, hogy
hol láttam korábban. Tőle kérdeztük meg este, hogy merre vannak a hálók.
- Kérem,
üljenek le mindannyian! – Szólalt meg a király, ahogy elérte az asztalfőt.
Piros-arany palástot terítettek a vállára, a fején pedig egy nagyon szép,
drágakövekkel kirakott korona volt. Meglepődtem, amikor felém fordult, és egy
kézmozdulattal közelebb intett magához. – Te kérlek ülj a jobbomra, a játék
szerint most te alakítod a lányomat – magyarázta halkan. – Tudsz erről, ugye?
- Öhm… -
hallgattam, mire az emberke mérgesen összeráncolta a szemöldökét.
- Ebéd
után feltétlenül meg kell keresnem May-t! Még a tiarád sincs rajtad –
óbégatott. Végül legyintett. – Majd megoldjuk. Most inkább ülj le.
Engedelmesen szót fogadtam. A
király Cameron-t a baljára invitálta, így velem szemben foglalt helyet, míg
mellettem Lis ült.
A király tapsolt egyet, mire szolgák tömkelege kezdett el sürögni-forogni, és díszes tálakon meg is hozták a levest, aztán a főételt is. Kíváncsian közelebb hajoltam, de hátrahőköltem, amikor a levesben megláttam békésen úszni egy gombát. Cameron halkan felnevetett.
A király tapsolt egyet, mire szolgák tömkelege kezdett el sürögni-forogni, és díszes tálakon meg is hozták a levest, aztán a főételt is. Kíváncsian közelebb hajoltam, de hátrahőköltem, amikor a levesben megláttam békésen úszni egy gombát. Cameron halkan felnevetett.
- Illetlenség
válogatni – mosolygott.
- De ha
egyszer nem szeretem – rántottam meg a vállam. Cameron csak megforgatta a
szemét, és bekapott egy kanál levest. Aztán, amikor látta, hogy figyelem, direkt
megevett néhány szelet gombát. Undorodó fejet vágtam, mire édesen felnevetett.
- Ez nem
igazán volt királylányhoz méltó – vonta fel a fél szemöldökét. Jól szórakozott
rajtam, láttam.
- Még
mindig feleségül akarsz venni egy ilyen illemtelen, válogatós királylányt? –
Könyököltem fel az asztalra és államat a tenyerembe fektettem. Leutánozta a
mozdulatomat, és még csábosan meg is rebegtette hozzá a pilláit.
- Bármikor.
Szerencséd hogy pont az esetem vagy – válaszolta tárgyilagosan és evett még egy
kanál levest. Visszacsúsztam a székemre, és zavartan megköszörültem a torkom. Inkább
a főételért nyúltam.
A csirke mennyei volt. Evés közben néha lopva Cameronra
pillantottam, nem kerülte el a figyelmemet. Néha összeröhögött valamin a mellette
ülővel, de legtöbbször azzal ütötte el az idejét, hogy engem bámult, pont akkor,
amikor a villámat a számhoz emeltem. Ilyenkor mindig bosszúsan letettem, és
addig nem tudtam megenni, amíg el nem nézett. Ezután a desszertre vártunk, és
azalatt az idő alatt, elkezdtünk beszélgetni. Vicces volt, kedves és sármos.
Meg volt benne az a tulajdonság, amitől egyszerre akartam elfutni szégyenlősségemben,
és egyszerre a nyakába vetni magam.
Ide tartozott például az, amikor szemlesütve nevetni kezdett. Majd amikor újból rám nézett, a szemei teljesen megváltoztak. Az íriszét egy sötétzöld kontúrvonal öleli körbe, azután a szeme fokozatosan vált át zöldből barnába. Legbelül, a pupillájánál már egészen csokoládébarna színű. De valahogy, valamilyen melegség költözik ilyenkor a tekintetébe, és enyhén megborzongok, amikor rám néz. Olyan, mintha csak engem tüntetne ki ilyenkor a figyelmével.
Nem úgy például, mint Jack. Igazából, egyik fiút sem ismerem annyira. Jack iránt vonzódok egy kicsit, és szeretek vele lenni, de… Ha ő Pearly-vel érzi jól magát, hát rajta. De azért kíváncsi vagyok, hol van most és mit csinál. Vajon ő is gondolkozik azon, hogy én mit csinálok?
Nem, nem akarok rajta töprengeni most. Cameronnal jól érzem magam, és ő nem alázott meg. Sőt, zavarba jövök a közelében. Ez mit akar jelenteni?
Ide tartozott például az, amikor szemlesütve nevetni kezdett. Majd amikor újból rám nézett, a szemei teljesen megváltoztak. Az íriszét egy sötétzöld kontúrvonal öleli körbe, azután a szeme fokozatosan vált át zöldből barnába. Legbelül, a pupillájánál már egészen csokoládébarna színű. De valahogy, valamilyen melegség költözik ilyenkor a tekintetébe, és enyhén megborzongok, amikor rám néz. Olyan, mintha csak engem tüntetne ki ilyenkor a figyelmével.
Nem úgy például, mint Jack. Igazából, egyik fiút sem ismerem annyira. Jack iránt vonzódok egy kicsit, és szeretek vele lenni, de… Ha ő Pearly-vel érzi jól magát, hát rajta. De azért kíváncsi vagyok, hol van most és mit csinál. Vajon ő is gondolkozik azon, hogy én mit csinálok?
Nem, nem akarok rajta töprengeni most. Cameronnal jól érzem magam, és ő nem alázott meg. Sőt, zavarba jövök a közelében. Ez mit akar jelenteni?
- Aurore,
itt vagy? – Rögtön felkaptam a fejem. – Vagy már megint rólam álmodozol? –
Kérdezte Cam egy szemtelen mosollyal.
- Ha-ha,
vicces vagy. Nem, képzeld, vannak más dolgok is, amikről merengek, nem csak
rólad – tettem karba a kezem, és reménykedtem, hogy emiatt az apró hazugság
miatt nem szakad rám a plafon. Főleg hogy egy nehéz vascsillár lógott rajta.
- Igen?
Például mi? – Nézett rám kihívóan.
- Öö,
nos – habogtam, mire Cameron felkacagott.
- Tudtam!
Kár tagadnod – vigyorodott el. Még mondott volna valamit, de ekkor a király
felállt, és megkocogtatta a kelyhét.
- Királylányok,
királyfik! Köszönöm, hogy részt vettetek a Királyi Ebéden. Kérlek, most
vonuljatok vissza a szobátokba, ahol egy programbeosztás vár rátok. Ha kell,
öltsetek megfelelő ruházatot. Most pedig menjetek! – Elhagyta a székét, és az
egyik őr kíséretében elhagyta a termet.
Én is felálltam, majd a többiekkel együtt kimentem az
ebédlőből. Cameron nemsokára megjelent mellettem.
- Az az
érzésem hogy nemsokára találkozunk majd – szólalt meg. – De nekünk arra van a
szobánk – mutatott az ellenkező irányba. – Úgyhogy, nagy sajnálattal kell közölnöm,
de valahogy ki kell bírnod nélkülem addig.
- Óh,
megpróbálom túlélni valahogy – néztem fel rá sajnálkozva. – Ne adjak egy
zsebkendőt, vagy valamit, amiről majd eszedbe jutok? – Játszottam túl a
szerepem.
- Egy
csókot jó lenne, de attól tartok a király fejemet vétetné ha megtudná hogy mit
művelek a lányával. De, szerintem egy kézcsókot azért adhatok – fogta meg a
kezem, és szájával egy puha csókot hagyott a bőrömön.
Elöntött a forróság, és kirántottam a kezem az érintése
alól. Csak sokatmondóan elmosolyodott, tisztelgett, végül hátat fordított és elnyelte
őt egy másik folyosó.
- Jaj,
Aurore, megy az arcod a ruhádhoz – vigyorgott Lis. – Najó, nem szívatlak. De
lassan mennünk kéne, kíváncsi vagyok mi a program – Karolt belém és elrángatott
a szobánk felé.
És ami a legmeglepőbb, hogy ha lehunytam a szemem, nem egy kék szempár ugrott be, hanem egy zöld, ami fokozatosan hajlik át barnába, és a szélén egy sötétzöld kontúrvonal van…
ASTER!! <3 <3 TUDOD, HOGY SZERETLEK UGYE?! :D
VálaszTörlésNagyon tetszett a rész! Igaz, előtte elolvastam az egész blogot, hogy felelevenítsem a történteket, azonban ugyanúgy hatott rám, mint régen: teljesen lenyűgöztél! Fergeteges az írásod, a történet olyan, amibe már én is bele gondoltam, hogy milyen lenne való életbe. Gondolkodtam is, hogy talán - tényleg csak talán -, meg kéne írni. Viszont megtaláltam az Azure-t s utána már csak olvastam, olvastam és olvastam. Lehet azért is szeretem ennyire, mivel a történet olyan, ami engem nagyon érdekelne a valóságban is. Köszönöm, hogy megvalósítottad, és hogy a szemem elé teremtetted ezt a sztorit! Hálás vagyok és büszke rád, hogy nem hagytad abba! Hidd el, minden apró betű megéri, minden mondat. Lesz nehéz idő, mikor azt mondod: elég volt, nem csinálom tovább. Hogy is ne mondanád? Nem egyszerű az írás, nekem is ezerszer volt már ilyenem. Mégsem hagytam abba, az olvasóim miatt. Örömet okoztam nekik a történettel és ez engem tett boldoggá. De magam miatt is írtam. Az, hogy saját történetet öntök mondatokba magabiztosságot ad, nyugalmat, segít átvészelni a legnehezebb időket. Ha úgy akarom, csak bekapcsolom a gépet és elmerülök a saját világomban. Az írás nekem gyógyír a világ piszkossága ellen. Ezt ne felejtsd el.
Remélem nem fogod abba hagyni és további jó írást! Hamarosan újra zaklatni foglak, követelve az új részt! ;)
Ezer puszi
Dorothy R. J.
Drága Dorothy <3
TörlésJajj, nagyon-nagyon köszönöm a kommentjeidet, a bátorításodat, és a szavaidat, mind annyira jól esnek <3
Ne haragudj a késői válaszért, és remélem még az elutazásom előtt sikerül megírni az új részt, holnap már nekiállok :)
Tényleg, ezer köszönet hogy mellettem állsz <3
Csók: Aster
Szia! :)
VálaszTörlésOHHHH TE JÓ ÉG ♥ Komolyan mondom belepirultam abba, ahogy Cameron a kezét Aurore derekára tette... Úristen. ♥
Nagyon király lett, igazából most döbbentem rá, hogy nagyon hiányzott a történeted. :)
Ahhh... az egész olyan király volt, de tényleg. Remélem hamar folytatod!! ♥
Ölel, Redy
Lucy <3
TörlésÖrülök hogy hatással van rád a sztori, ez nagyon jó és pozitív visszajelzés, köszönöm <3
És tényleg, nagyon-nagyon köszi a kedves szavakat leány <3 <3 <3
xx Aster
Szia!
VálaszTörlésMár régen elkezdtem olvasni a blogodat, de aztán elfogytak a részek, de aztán a héten újra fel jöttem és megláttam a várva várt részt. Nekem nagyon tetszett, s őszintén mondom, hogy ez az első blog, amikor együtt pirultam el a főszereplővel. És plusz pont, hogy ez a kirándulás olyan időszakkal foglalkozik, ami engem is nagyon érdekel.
Alig várom a következő részt.
Puszi:One Girl
Szia!
TörlésÖrülök, hogy tetszik a blog, és köszönöm hogy kommenteltél :)
Sajnos nem fogok tudni gyakran frissíteni, mert sokat leszek távol, de dolgozom a részeken és remélem le tudom írni úgy a részeket, hogy a többi is olyan hatással legyen rád (rátok), mint a mostani :)
Köszönöm szépen! <3
xx Aster